Eseménynaptár
Az élményfestésekre a lap alján lévő űrlapon lehet jelentkezni. A festések általában 3 órásak, de a nehezebb képek esetén legalább plusz félórával kell számolni. A festéseket min. 3 fő jelentkezésével tartom meg.
ÚJDONSÁG!

Megjött a kedved a festéshez? :)
Az élményfestésekre az alábbi űrlapon lehet jelentkezni. A festéseket és kurzusokat min. 3 fő jelentkezésével tartom meg, és legkésőbb 2 nappal az esemény előtt lehet rájuk végleges helyet foglalni előreutalással, mivel a helyek korlátozottak, és a képeket egy-két nappal korábban elő kell rajzolnom a vendégeknek. Köszönöm a megértést! :)
Válassz egy képet és egy időpontot, és a "Megjegyzés" rovatba írd meg légy szíves hányan jönnétek!
Szolgáltatásaim

Élményfestés felnőtteknek
Szeretettel várok minden alkotni vágyó felnőttet, akár nulla rajztudással, előképzettséggel is! Végigvezetlek az alkotás folyamatán, megmutatok minden lépést. A képek elő vannak rajzolva így nem tudod elrontani. Egy próbát mindenképp megér! ;)
Ár: 9500 Ft/fő/alkalom
Festés ideje: 3-4 óra (képtől függően)

Élményfestés gyerekeknek
Ezt a programot kifejezetten olyan kis művészpalántáknak rendezem meg, akik 7 és 12 év közöttiek és lételemük a rajzolás, festés, kreatívkodás. A képek elő vannak rajzolva ceruzával, így csak a festésre kell koncentrálniuk, aminek minden fázisát bemutatom. Mindenkinek egyenként segítek.
Ár: 9500 Ft/fő/alkalom
Festés ideje: 3-4 óra (képtől függően)

Gyerekzsúrok
Egy anyuka azt mondta nekem legutóbb, hogy milyen szuper lenne, ha gyerekzsúrokat, szülinapi partikat is rendeznék, mert a szülők már nagyon unják a játszóházakat. Egy közös festés, tortával, díszekkel nagyon klassz program lenne nekik. Egyetértettem vele, ezért vállalok ilyen programot is. :)
Ár: 9500 Ft/fő/alkalom
Festés ideje: 3-4 óra (képtől függően)

Szülő-gyerek élményfestés
Az anya-lánya közös élményfestés igénye is az anyukák részéről merült fel. Ezt Anyák napján meg is szerveztem, de bármilyen más alkalommal is nyitott vagyok ilyen szülő-gyerek festésre, hogy az apukákat se zárjuk ki. :)
Ár: 9500 Ft/fő/alkalom
Festés ideje: 3-4 óra (képtől függően)

Élményfestés baráti társaságnak
Egy szülinapi parti, céges buli, lánybúcsú vagy bármilyen fontos esemény megünneplése a festőműhelyemben emlékezetessé, különleges élménnyé teheti az összejövetelt. Természetesen minden részletet megbeszélünk, hogy tökéletesen sikerüljön! :)
Ár: 9500 Ft/fő/alkalom
Festés ideje: 3-4 óra (képtől függően)

ÚJ SZOLGÁLTATÁS A PALETTÁMON!
Egyéni vagy csoportos rajz- és festésoktatás óradíjban
(Gyerekeknek a rajz és festésoktatást csak 9 éves kortól ajánlom!)
EGYÉNI OKTATÁS ÁRA:
Óradíj 1 főre:
6500 Ft/fő/óra (havi egy alkalom esetén)
6000 Ft/fő/óra (havi két alkalom esetén)
5500 Ft/fő/óra (havi három alkalom esetén)
5000 Ft/fő/óra (havi négy alkalom esetén)
CSOPORTOS OKTATÁS ÁRA:
Óradíj 2 főre: 5500 Ft/fő/óra
Óradíj 3 főre: 5000 Ft/fő/óra
Óradíj 4 fő : 4500 Ft/fő/óra
Óradíj 5 főtől : 4000 Ft/fő/óra
A tanfolyam hossza: 3 óra
(Csak egy órát nem lehet venni! 3 óra közös munka egy alkalom.)
Amennyiben nem járnál rendszeresen, csak szeretnél egy saját képet megfesteni, amit te hozol, és annak megfestésében kéred a segítségem, vagy egyedül szeretnél velem egy élményfestést úgy, hogy csak neked magyarázok és segítek, és minden kérdésedre választ adok, akkor ez a szolgáltatás ideális lehet neked.
Óradíj 1 főre: 5000 Ft/fő/óra
(Csak egy órát nem lehet venni! 3 óra közös munka egy alkalom.)

ÚJ SZOLGÁLTATÁS A PALETTÁMON!
Ismerkedős társkereső program
Hetente (pénteken vagy szombaton) zártkörű festéseket tartok, amit csak ismerkedni vágyó hölgyeknek és uraknak szervezek. :) Szeretettel várok mindenkit, aki egy kreatív, laza, kötött hangulatú program keretében szeretne spontán barátra vagy társra találni, és nem utolsó sorban szívesen megfestene egy romantikus hangulatú képet velem.
(10 vendéget tudok kényelmesen fogadni a műtermemben, ezért érdemes időben lefoglalni a helyet!)
A rendezvény ára: 11.500 Ft (tea, kávé, üdítő, snack benne van az árban)
Érdekel valamelyik szolgáltatásom?
Kérlek, add meg az adataidat, és írd meg mire vagy kíváncsi! Ha lehet telefonszámot is írj! :)

Élményfestés felnőtteknek
Szeretettel várok minden alkotni vágyó felnőttet, akár nulla rajztudással, előképzettséggel is! Végigvezetlek az alkotás folyamatán, megmutatok minden lépést. A képek elő vannak rajzolva így nem tudod elrontani. Egy próbát mindenképp megér! ;)
Festés ideje: 4-4,5 óra (képtől függően)

Élményfestés gyerekeknek
Ezt a programot kifejezetten olyan kis művészpalántáknak rendezem meg, akik 7 és 12 év közöttiek és lételemük a rajzolás, festés, kreatívkodás. A képek elő vannak rajzolva ceruzával, így csak a festésre kell koncentrálniuk, aminek minden fázisát bemutatom. Mindenkinek egyenként segítek.
Festés ideje: 3,5-4 óra (képtől függően)

Gyerekzsúrok
Egy anyuka azt mondta nekem legutóbb, hogy milyen szuper lenne, ha gyerekzsúrokat, szülinapi partikat is rendeznék, mert a szülők már nagyon unják a játszóházakat. Egy közös festés, tortával, díszekkel nagyon klassz program lenne nekik. Egyetértettem vele, ezért vállalok ilyen programot is. :)
Festés ideje: 4,5-5 óra

Élményfestés baráti társaságnak
Egy szülinapi parti, céges buli, lánybúcsú vagy bármilyen fontos esemény megünneplése a festőműhelyemben emlékezetessé, különleges élménnyé teheti az összejövetelt. Természetesen minden részletet megbeszélünk, hogy tökéletesen sikerüljön! :)
Rendezvény ideje: 4-5 óra (képtől függően)

Szülő-gyerek élményfestés
Az anya-lánya közös élményfestés igénye is az anyukák részéről merült fel. Ezt Anyák napján meg is szerveztem, de bármilyen más alkalommal is nyitott vagyok ilyen szülő-gyerek festésre, hogy az apukákat se zárjuk ki. :)
Festés ideje: 4 óra (képtől függően)

ÚJ SZOLGÁLTATÁS A PALETTÁMON!
Egyéni vagy csoportos rajz- és festésoktatás óradíjban
Rajzoktatás ideje: 3 óra
(Gyerekeknek a rajz és festésoktatást csak 9 éves kortól ajánlom!)
Festésoktatás ideje: 3-4 óra (képtől függően)
Amennyiben nem járnál rendszeresen, csak szeretnél egy saját képet megfesteni, amit te hozol, és annak megfestésében kéred a segítségem, vagy egyedül szeretnél velem egy élményfestést úgy, hogy csak neked magyarázok és segítek, és minden kérdésedre választ adok, akkor ez a szolgáltatás ideális lehet neked.
Festésoktatás ideje: 4 óra

ÚJ SZOLGÁLTATÁS A PALETTÁMON!
Ismerkedős társkereső program
Hetente (pénteken vagy szombaton) zártkörű festéseket tartok, ahová csak ismerkedni vágyó hölgyek és urak jöhetnek. :) Szeretettel várok mindenkit, akik egy kreatív, laza, kötött hangulatú program keretében szeretne spontán barátra vagy társra találni, és nem utolsó sorban szívesen megfestene egy romantikus hangulatú képet velem.
(10 vendéget tudok kényelmesen fogadni a műtermemben.)
A rendezvény ideje: 4,5-5 óra
(félóra szünettel)
TOSZKÁN TÁJ (január 21., szombaton 15 órai kezdéssel)

MÁRCIUS

Egyéni kérésre festmény készítése
Évforduló vagy szülinap közeleg és van egy kedvenc szelfid a pároddal? Vagy szívesen látnád a faladon egy szerettedet esetleg a kis házikedvencet? ;) Vagy netán egy utazás emléke az, amit keretben nézegetnél az ágyad felett?Szívesen megfestem neked! :)
Ár: 50.000 Ft-tól
(a kép bonyolultságától, és méretétől függ a végső ár)
(A megadott ár egy 40x50 cm-es képre értendő, ez a legkisebb kérhető méret.)
Keret kérhető: + 5000 Ft (fehér vagy natúr fa színű)
Keress bátran és mindent megbeszélünk! :)